Pro Libertate
Eb ura fakó, Ugocsa non coronat. 
In English: Home


Save Our Souls
Hungaria – Anno Domini 2017
Katolikus NGO-k elemzése az Orbán-rezsimről

Rezümé. A 600 oldalas tanulmány összefoglalása


Úgy gondoljuk, hogy legelsősorban a rendszer leírására, működési okának feltárására van szükség, hiszen látnunk kell, hogy pontosan mi az, amivel szemben fel kell venni a kesztyűt. Mivel a maffiaállamnak nevezett Orbán-rezsim kutatása, leírása, értelmezése mindeddig racionális talajon maradt, az értelmezések nem tudták megtalálni a rezsim kialakulásának és működésének okát. Ha viszont nem tudjuk megtalálni az okokat, nem is tudunk a rezsim ellen védekezni. Nehéz is a rezsimet értelmezni, mert épeszű módon, politikai fogalmakban gondolkodunk, ezért az eddigi értelmezések figyelmen kívül hagyták azt a lehetőséget, hogy a rezsim esetleg nem is épeszű.

Az Orbán-rezsim saját eszmerendszerrel rendelkezik, amelyet saját maguk orbánizmusnak neveznek. Az orbánizmus azt állítja magáról, hogy a spirituális vezetője Orbán Viktor. Spirituális vezetője nem pártnak van, hanem szektának. És valóban: Orbán Viktor inkább látszik szektavezérnek, mint politikusnak, s nem választói vannak, hanem – ahogy azt maga Orbán Viktor mondta róluk – „hívői”. Márpedig a pártoknak nincsenek hívői; hívői a szektáknak vannak.

Meglátták többen is, hogy az orbánizmus valójában egy vallás. Következően az Orbán-rezsimet a vallástudomány fogalomrendszere segítségével kell leírni; a racionalitás világából át kell lépni az irracionalitás világába. Első lépésként azt kell kimondanunk, hogy vallásról van szó, nem pedig politikáról. Azonban nagyot tévednénk, ha az orbánista vallást a keresztény vallás fogalomrendszerével akarnánk leírni. Elég egy Soros-plakátra ránézni, hogy azonnal tudjuk: az orbánizmus nem lehet keresztény. Fogalmilag is kizárt, hogy egy ember nevével fémjelzett „-izmus” keresztény legyen. Mondjuk ki második gondolati lépésként, hogy nem kereszténységről van szó. Tudjuk azt is, hogy az Orbán-rezsim kereszténynek tűnő szavakat használ, a kereszténységre hivatkozik, s felületesen szemlélve olyan, mintha keresztény – politikai fogalommal mondva kereszténydemokrata – lenne. Vagyis egy keresztény-látszatú vallásról van szó. 

Még azt is sokan érzékelték, hogy az orbánizmus olyan, mintha a szektatagok, szektahívek számára Orbán Viktor isten, istenember lenne, vagy legalább király, netán istenkirály. Tudjuk, hogy a kereszténységgel párhuzamosan nagyon régóta létezik az a magát kereszténynek álcázó vallás – helyesebben álvallás –, amelyben egy élő ember ténylegesen Isten. Ha idáig eljutunk, kimondhatjuk: ez az álvallás a keresztény eretnek hermetikus gnoszticizmus, amely ab ovo hazug. Az üldöztetések miatt mindenkoron az álcázásra, a megtévesztésre, a hazugságra épült, s ezért a lételemévé vált a hazudozás. A hívőitől ne is várjuk, hogy valaha is igazat szólnak.

Mivel az orbánizmus alfája és ómegája az állandó harc, a gyűlölet, a jókra és rosszakra való felosztás, meg tudjuk határozni a gnoszticizmus típusát is. A rezsim nem „csupán” maffiaállam, hanem gyűlöletállam: egy gyűlöletvallásra épülő állam. A gnoszticizmus keresztény mezű irányzatai közül egyetlenegy van, amelyik kimondottan gyűlöletvallás: a manicheizmus.

Figyelemmel kell lenni arra is, hogy ez az eretnek gnoszticizmus orbánizmussal kevert, ezért ezt a vallást fidesz-gnózisnak nevezzük.

Az Orbán-rezsimnek nem a célja, hanem „csupán” az eszköze a közvagyon lenyúlása. Az nem olyan egyszerű, hogy csak a kapzsiság miatt lopják el a közvagyont, ugyanis még az sem biztos, hogy a szó szoros értelmében lopnak. A gnózist elért, azaz megistenült gnosztikus mint istenkirály nem is tud lopni, hiszen nincs kitől, mivel látásmódja szerint minden az övé. 

Ugyanígy a megistenült gnosztikus túl van a morál, az erkölcs, az empátia fogalmán, vagyis meg sem érti, hogy mit jelent a bűn, mi fáj embertársának, miért nem szabad lopni, hazudni, másokat megtéveszteni stb. A megistenült gnosztikus szükségképpen amorális lény. Ne is reméljük, hogy megszólal a lelkiismerete, mert az már nincs neki: megölte a gnózis.

Lelkiállapotát a kereszténység elkárhozásnak mondja, az orvostudomány pedig gnosztikus vallási tébolynak, okkult elmebajnak. A gnosztikus megistenülés végeredménye a teljes elborulás, s a gnózis mint elborulás útján lévő gnosztikus szavai, tettei már régen túl vannak a normalitás határán. Mivel a gnosztikus elitkaszthoz nemcsak Orbán Viktor tartozik – bár kétségtelenül ő van az élén –, a gnosztikus vallási téboly tünetei többeknél is tapasztalhatóak, sőt már az országgyűlés is a gnosztikus téboly színhelyévé vált. 

Fontos látnunk, hogy nem – helyesebben nem csak – politikai gnoszticizmusról van szó, hanem igazi vallásról. Ha ismerjük ezt a vallást, meg tudjuk fejteni a rezsim szinte minden titkát, s körvonalazódik előttünk a fidesz-gnózis jövőterve is.

Tudjuk, hogy amit állítunk, képtelenségnek tűnik a XXI. században, Európa közepén. Bizonyításul az elemzés számos olyan szöveget idéz az Orbán-rezsim prominenseitől, mely szövegek aligha vitathatóan a keresztény eretnek hermetikus gnoszticizmus tanait tartalmazzák, s szintén aligha vitathatóan a gnosztikus vallási téboly jeleit mutatják. Az elemzés nagy terjedelme is elsősorban abból adódik, hogy kormányoldali szövegek tömegének szó szerinti idézésével bizonyítottuk az alaptételeinket; továbbá eredeti nyelvű (főként angol és latin, néhol német és francia) szövegekkel, s azoknak magyar fordításával a gnosztikus szövegazonosságokat. 

Az elemzésünkben feltehetően lehetnek tévedések is – hiszen mi nem istenültünk meg, ilyesformán csak emberek vagyunk –, viszont az alapban sajnos nem tévedtünk. Ezért olyan nagy a baj.  A tanulmány nemcsak az Orbán-rezsim ellenzékének szól, hanem Orbán Viktor ún. „hívői”-nek is: azzal a keresztény reménnyel és nem titkolt céllal, hogy visszasegítse őket a tévútról, amelyre terelték őket. 

De a mi erőfeszítésünk önmagában kevés. A gnoszticizmus már befertőzte a magyar társadalom viszonylag jelentősebb rétegét, beépült már szinte az élet minden területébe. Legfeljebb a kormány váltható le, de a fidesz-gnózis nem, s ha a rezsim háttértartalékaként megmarad, előbb-utóbb újrakezdődik az egész. Magyarországnak segítségre van szüksége, mert ez magától nem fog megoldódni. Attól tartunk, ha a folyamatot nem sikerül leállítani, Magyarország elvész nemcsak a kereszténység, hanem Európa és a kultúrvilág számára is.

Kérjük Jézus Krisztus Egyházát – Urunk varratlan köntösét –, segítsen. Ne engedje, hogy a gnózis beszennyezze a kereszténységet! 

Kérjük a más vallású istenszeretőket, az emberszerető ateistákat, segítsenek. Ne engedjék, hogy a fidesz-gnózis tönkretegye a közös hazát!

Kérjük Európát – ha tetszik: Brüsszelt –, segítsen. Ne támogassa a gnosztikus rezsimet, zárja el a politikai levegőt a rezsim elől, zárja el a pénzcsapot!

Mi úgy látjuk, hogy mindegy: ki népi, ki urbánus, ki keresztény, ki nem. Nekünk mindenképpen van legalább egy közös pontunk mindenkivel, aki kormányellenes: a „pro Libertate”. Biztosak vagyunk abban, hogyha a leírtakat együtt továbbgondoljuk, közösen meg fogjuk találni a megoldást. És abban is, hogy nem tart ez sokáig. Fogjunk össze mindahányan! „Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.

És hogy van-e ok félni? Sajnos igen. A gyűlöletvallás gyűlöletállamot teremt – a gyűlölet pedig gyűlölet. Ha megszorítják őket, úgy fognak viselkedni, mint a veszett kutyák: nem néznek se Istent, se embert. Ha csak lehet, el kell kerülni őket, ne menjünk a közelükbe, legyünk nagyon óvatosak! És hogy mi félünk-e? Igen. Hisz még a legbátrabb katona is fél a harcmezőn. Fél, de nem ijed meg, nem rezzen össze, nem szalad el gyáván, s épp a félelem ad neki erőt a bátorságra. A kereszténynek adjon különösen nagy erőt az Úr szava: Mt 10,16-33.

Itt is letöltheti az ingyenes tanulmányt, és szabadon terjesztheti:

https://www.docdroid.net/nF47TFU

https://www.docdroid.net/vDX4R6l

https://fideszgnosis.files.wordpress.com/2018/06/save-our-souls-hungaria.pdf

Ha a linkek nem működnének, kérjük, keressen meg bennünket, hogy elküldhessük ímélen. A rezümét itt is letöltheti: 

 ~ https://www.docdroid.net/kcCei5n

S_O_S__Hungaria_rezume.pdf

https://fideszgnosis.files.wordpress.com/2018/09/s_o_s__hungaria_rezume

Fidesz-gnózis blogon részletesebben is elmondjuk, keressen meg ott is bennünket! Vagy csak kattintson ide! Megtalál bennünket a Facebookon is, a Twitteren is, vagy akár a Google+-on is.

Győződjön meg róla, hogy nem vagyunk provokátorok, nem vagyunk titkos fidesz-ügynökök! Ismerjen meg minket!

----------------------------------------------------------------------------


Orbán Gáspár miniszterelnök-fi a nigériai Oyakhilome-szektahálózat "pásztor"-képzőjén:

Orbán Gáspár miniszterelnök-fi "Felház" elnevezésű, budapesti vallási show műsora  a nigériai Oyakhilome-szektahálózat honlapján:

nigériai Oyakhilome-szektahálózat egyik reklámfilmje:


Orbán Gáspár miniszterelnök-fi Felháza:


Beszéljük meg, sokan sokra megyünk, együtt győzni fogunk! Írja le, mit gondol!

Ez itt a kérdés

 Ez itt a kérdés

MEGHÍVÓ 

 Fogadja el a meghívást!


Universis orbis Christiani – A világ keresztényeihez

Mt 10,26  ne ergo timueritis eos 





----------------------------------------------------------------------------
Budapest, Sport Aréna, 2018. augusztus 24-26. TŰZ KONFERENCIA

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes - aki állítólag hívő katolikus -  a  "Tűz Konferencia" elnevezésű vallási show-műsoron:


Orbán Gáspár miniszterelnök-fi Facebook oldaláról (2018. március 11.): invitálás a március 15-én tartandó Felház-rendezvényre:

Orbán Gáspár  miniszterelnök-fi, a szufi típusú muszlim:
Orbán Gáspár 
miniszterelnök-fi, a haszid típusú zsidó:

Orbán Gáspár "Felház" elnevezésű vallási show-műsorának reklámfilmje:








Az oldal a világ legkönnyebben használható weboldalkészítőjével, a Mozellóval készült.

 . googlec6d89b578cd899ee.html googlec6d89b578cd899ee.html